Kutyulódás

Most, hogy degu fronton képben vagytok átérhetünk a másik állatos témára, a kutyákra Elvégre ez egy állatokkal kiköltözős blog lenne, vagy mi.

Írtam, hogy indulás előtt tartottunk a kutyiknak egy nagy búcsúsétát, ami cirka két és fél órás lett, és a legtöbb kutyahavert elhívtuk. Ez annyira jó lett, hogy Góli már hazafelé a buszon elszundított.

Ennek köszönhetően az ebek nyugiban vészelték át az út nagy részét. Mivel az idő sürgetett, hogy elérjük a kompot, és késve indultunk így 3x álltunk meg (egyszer még a határ előtt, másodszor Köln mellett, harmadszor pedig akkor sétáltunk egy 10-15 perceset, amikor már beálltunk a kompra várakozni. )

Dover környékén Bibi már elég nyűgös volt, nehezen bírta a sokáig való bezártságot. mocorgott, néha hisztizett kicsit, de szerencsére hamar rájött, hogy nem sok haszna van. Góli az út 80-90%-át végigaludta. Amikor ébren volt, akkor is csak nyugton feküdt.

Sajnos a kompon nem tudtam velük lenni, így nem tudom hogy viselték a nagy hullámokat, de mikor újra kocsiba pattantunk nyugodtak voltak, és a szokásos üdvözlési rituálén kívül nem volt semmi extra.

A beköltözés is jól ment, és a szoba elfoglalása körüli mizéria ellenére (ez egy külön posztot érdemel), kellő türelemmel átvészeltük az első hetet. Ahogy vártam az első egy-két napban bágyadtak voltak a sok új ingertől. Kevésbé fogadtak szót, de sokszor éreztem, hogy ez nem a tekintélyem feszegetése, inkább a fáradtság miatt volt.

Amire hamar rájöttem, hogy idekint kicsit mások a határok, mint odahaza. Itt minden park kutyás park. Ha valahova nem viheted be a kutyát, vagy pórázra kell tenni, azt jól láthatóan a tudtodra adják. A legtöbb ember meg akarja őket simogatni, és egyenesen hátast dobnak tőle, ha Góli leül, ha meg esetleg a parkban gyakorlunk néhány alap trükköt, vagy irányítást, kisebb kutyás tömeg verődik össze és átszellemülten bámulnak, és pusmognak.

Eleinte nagyon nehezemre esett őket egy szobában hagyni heti cirka ötven órára, de igyekeztem arra gondolni, hogy ez csak egy átmeneti időszak. A legnagyobb problémát a magyar szomszédok jelentették, akik miatt nem nagyon mozdulhattak ki a szobából, mert egyeseket zavart a kutyaszőr a házban.

Eleinte nyűgösebbek voltak a bezártságtól, de idővel hozzászoktak. Laci még egy kamerát is beszerelt, hogy a szüneteimben tudjam nézni, hogy jól vannak e. Többnyire mindig az ágyon elterülve aludtak.

Ezek után fura volt nekik, mikor átköltöztünk egy házba, ahol nincsenek bezárva egy szobába, és járhatnak kelhetnek kedvükre, sőt még a hátsó ajtó is nyitva van, így bármikor kifekhetnek napozni a kertbe, vagy épp pancsolni a saját kis medencéjükbe.
Persze az első pár nap mindenhol a nyomunkban voltak. A pihentetésükre nagyon oda kellett figyelni, hiszen akkor még új volt nekik a hely, nem volt megszokott helyük, ahova elvonultak volna. A második nap végére Bibi szó szerint úgy járt, mint aki részeg, annyira fáradt volt.
A párnáikat ezért egy olyan szobában raktuk le, ahol mi is nyugiban, de viszonylag sokat vagyunk (igen, harminc éves koromra megértem, hogy van egy számítógépes szobánk, nevezzük amolyan dolgozónak). Ezen felül a hálóban leterítettünk 1-1 pokrócot, ami a régi helyen az ágyukon volt. Ezen felül nem egzecíroztattuk őket, hogy most feküdj le, maradj nyugton. Ha mi pihiben leültünk valahova előbb, vagy utóbb ők is leheveredtek a környékünkön. 

Szerencsére az első pár napi kialvatlanság után ismét szépen hozzászoktak az új felálláshoz, sőt Bibi sokszor elvonul egy félreeső szobába, ahol senki nincs, csak Fickó és Ő. Ebben a két hétben több önállóságra tett szert, mint az utóbbi 11 évben.

Aminek utána kell menjünk még a következő hetekben az a biztosításuk (beteg, baleset és ilyesmi), mert itt ciki, ha nincs, főleg mert rengeteg változatban van. És egy jó kis állatorvos, bár szerintem maradunk annál, ahova Csibit is vittük, közel is van, a dokik is szimpatikusak voltak, és árban is elég jók.

A következő posztban kaptok egy kis útmutatót az itteni lakás bérlési bizniszhez, és pár tanácsot, hogy mit ne tegyetek, amire mi is szépen ráfáztunk.